A reziliencia fogalma alatt általában azt a képességet értjük, hogy az egyén képes rugalmasan alkalmazkodni a kedvezőtlen helyzetekhez és gyorsan talpra állni a megpróbáltatások után. Ezt a jelenséget a pszichológiában gyakran mint lelki ellenálló képességet emlegetik. Például a Merriam-Webster szótár pszichológiai értelemben úgy definiálja a rezilienciát, mint „a szerencsétlenségből vagy változásból való könnyű kilábalás vagy alkalmazkodás képességét”. Fontos megjegyezni, hogy a reziliencia nem pusztán a stresszel szembeni passzív rezisztencia vagy ellenállás, hanem dinamikus folyamat, amely során az egyén aktívan alkalmazkodik a változó körülményekhez. A tudományos szemlélet a rezilienciát egyre inkább komplex, többdimenziós képességként értelmezi, mely különböző rendszerekben – ideértve egyéneket, közösségeket és szervezeteket – teszi lehetővé az alkalmazkodást és a hosszú távú fenntarthatóságot.
Az elmúlt években a reziliencia jelentősége ugrásszerűen megnőtt több tudományterületen és gyakorlati területen is. Részben a globális bizonytalanságok – például a COVID–19 világjárvány – hatására is egyre nagyobb figyelem irányul a rezilienciára a munkahelyi kontextusban. A 21. századi szervezetekben a folyamatos technológiai változások, a geopolitikai és gazdasági feszültségek, valamint a gyorsan változó piaci környezet mind arra késztetik a vezetőket és munkavállalókat, hogy fejlesszék alkalmazkodóképességüket és reziliens hozzáállásukat. A vállalati szféra mellett a magánéletben is kulcsfontosságúvá vált, hogy az emberek meg tudjanak küzdeni a mindennapi stresszel, és mentálisan rugalmasak maradjanak.